Terület és Településfejlesztési Operatív Program
  • Olvassa el községünk történetét

Fajsz története

A település történetének összefoglalója: Fajsz Bács-Kiskun megyében a Duna bal partján fekszik, Kalocsa és Baja között. Ősmagyar, Árpád-kori település. Fajsz, mint a régi írásokból kitűnik, már az Árpádok korában tekintélyes község volt. A község nevét is valószínűleg Árpád egyik unokájáról FÁJSZ-ról nyerhette. A Hóman-Szekfű-féle történelem szerint Árpád fia Jutas, akinek két gyermeke volt FÁISZ és TASS. A kutatások eredményeit összevetve elfogadható az a nézet, hogy a X. századi fejedelmek és hercegek nevéből képzett helynevek udvaruk helyét jelölik. A következőket Győrffy Györgytől idézem.

“Fajsz Árpád után az első, akinek fejedelemsége biztos. Téli udvarának helyét a Tolna várral szemközt lévő Fajsz falu máig őrzi.”

A község nevét az 1061-ben alapított szekszárdi bencés apátság oklevelei említik első ízben. Fajsz – mint helynév – már III. Ince pápa 1212.márc.3-án a veszprémi püspökhöz írt levelében is szerepel. Egykori lakói IV. Béla 1239 évi privilégiumlevele alapján kaptak kiváltságot. Ennek fejében – mint prediális nemesek – fegyveres szolgálatot vállaltak a szekszárdi apátság birtokainak védelmében. A tatárok 1241-ben felégették a települést, de a lakosság nagyobb része az erdők és vadvizek bozótosai között átvészelte a pusztítást. A falu eredeti helyén újra épült. Miklós apát 1351-ben megerősítette a fajsziak kiváltságait, és újabb predikálisokat telepített közéjük.A XV. század elejétől vette kezdetét a “Fajszi-Szék” működése, amely a szekszárdi apátság prediálisainak peres ügyeit intézte egészen a XVI. század első harmadáig. A török hódoltság alatt Fajsz nem pusztult el, sőt a lakosság száma a kincstári defterek adatai szerint gyarapodott. A lakosság számának gyarapodásában az a körülmény is közrajátszott, hogy a környékbeli elpusztult településekről sokan Fajszra menekültek. Az egykori lakosok gabonát, lent kendert, babot, hagymát, káposztát termeltek, kerti veteményekkel foglalkoztak, és méhészkedetek. A ló és szarvasmarhaállomány ebben az időben visszaesett, viszont a sertésállomány növekedett, mivel a törökök nem vitték el. A dunai hajómalmok száma 10-11 körül alakult a XVI. század végéig, jelentős szerepet töltött be a révforgalom és a vizi szállítás, valamint a halászat. A török uralom alóli felszabadulás után a fajsziak igyekeztek elfogadtatni nemesi jogállásukat, de ez egyre több nehézségbe ütközött. Az 1770-ben hitelesített úrbéri tabella a fajsziakat zsellérekké nyilvánította.

A községet 1852-ben, 1873-ban, majd 1881-ben hatalmas tűzvészek pusztították, a lakóházak 2/3-a megsemmisült. Kezdetét vette a középkori halmazfalu átépülése. Az új házak sakktáblaszerű utcarendben épültek. Fajsz ebben az időben a Sárköz legrendezettebb községe lett. A XIX. század utolsó harmadában kezdetét vette a gazdasági fellendülés. Önellátásról árutermelésre tért át a lakosság jelentős része. Iparosok, kereskedők telepedtek le Fajszon. A század végén és a XX. század első évtizedeiben megtorpant a fejlődés, véget ért a konjuktura.

A mintegy ezer év alatt ezt a községet szorgalmas és becsületes magyar emberek lakták. Az ősök példája buzdítsa a ma itt élő utódokat, hogy helytállásban, emberségben ne kelljen szégyenkeznie az elkövetkező kor magyarjai előtt.